saját logo korall PNG

A színek hatása

A színeket, mint tudjuk, az utóbbi években a különböző terápiákban is használják és mind nagyobb jelentőséggel és sikerrel. Nem véletlenül!

A színek hatással vannak ránk. Ezt több helyen is okosan használják.

Türkiz és fájdalomcsillapítás

Nézzünk néhány érdekes és nem mindennapi példát! Egy német kórházban például az égési sérülést szenvedett betegek részlegét türkizszínűre festették, ami hűsítő hatást gyakorol a páciensekre és a látogatókra egyaránt. A betegek számára ez a szín a fájdalmaik csillapításához szükséges hűvös érzést közvetíti. Bármilyen hihetetlen, de a megfelelő színek ugyanis a hőérzést akár három fokkal is csökkenthetik, vagy épp emelhetik.

Gondoljunk csak a hűs tengerre és annak hűs, kékes, zöldes, türkizes színére!

A nyugtató hatású pink

Egy amerikai közlekedés rendészeti irodában, ahol a nem megfelelő helyen parkoló, lefoglalt autók visszaszolgáltatásának ügyeit intézik – és ahol igen indulatos emberek fordulnak meg igen sokszor, sokat vitázva az ügyintézőkkel – kísérlet képen a falakat pink színűre festették. Még a bútorzat is a pink különböző árnyalataiban „pompázott”, sőt a személyzet is pink ruházatot viselt. Az eredmény lenyűgöző volt! Elsőként mindenki meglepődött és egy pillanatra, megállt, amikor belépett az irodába. Aztán „megszelídült”. Sokkal nyugodtabban kezelték az autótulajdonosok a helyzetet, sokkal könnyebben tudtak velük kommunikálni az ügyintézők.

Öngyógyítás és festés

Nem véletlen, hogy sokszor ajánlják az öngyógyításhoz a festést. Egyrészt festés közben megtanuljuk megkülönböztetni az árnyalatokat és intenzívebben érzékeljük őket, ezzel egyidejűleg egy kreatív, alkotó folyamat részeivé válunk. Semmi mással nem foglalkozunk csak a színekkel és azzal, amit láttatni szeretnénk. Alkotunk. Sokan átérezhettük már, hogy néha egy adott helyzetben az ember foglyává válik a saját gondolatainak. Festés közben viszont nem kell gondolkodnunk, csak fogjuk az ecsetet és élvezzük azt, amit csinálunk, no és élvezzük a  színek erejét és hagyjuk, hogy hasson ránk.

Amikor színt választunk a saját cégünk, a saját munkánk képviselésére, amikor elképzeljük, hogy milyen szín lenne megfelelő, és lelki szemünk előtt megjelennek a különböző árnyalatok, vagy éppen a színskálát tanulmányozzuk, akkor is hasonló dolgot cselekszünk.

Sőt! Ha a saját arculati elemeink megtervezését végezzük, ne, csak a weboldalra, a logóra, a levélpapírra és különböző kiadványokra gondoljunk, ne felejtsük el irodánk, munkahelyünk színeit sem, különösen, ha ott még ügyfeleket is fogadunk. Azért óvatosan, nem mindenkinek tetszik egy-egy merészebb választás! Bár, a meghökkentő néha olyan hatást ér el, amire nem is gondolnánk, de ne feledjük, az emberek jó része nem művész!

pr-webdesign

Designerként a legjobbat nyújtani abban, hogy mind az, amit Te képviselsz a lehető legszebben és legegyértelműbben jelenjen meg.

Funkciók

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Rólam

Design

Kliensek

Galéria

Social Media

© 2023 Created with Royal Elementor Addons