saját logo korall PNG

Logó, logótervezés

A logó a legerősebb vizuális elem, amely azonosítja a céget vagy a márkát. Mivel a fogyasztóknak, a vevőknek a logót is tanulniuk kell, így nem ajánlatos évente változtatni. A logót leggyakrabban a névjegykártya viseli magán, de ma már megjelenik a weboldalon, a kiadványokon, az ajándékokon. Ezért igen fontos az átgondolt logótervezés. Hogyan terveztessünk?

Miből álljon a logó?

Két elemből épülhet fel egy logó: tipográfiai elem (betűk) és képi elem.
Attól, hogy két elemet is használhatunk, nem feltétlen kell kettőt is használni. Vannak logók, amelyek csak írásosak, vagyis a cégnévből állnak csupán, és vannak logók, amelyek mindkettő elemet tartalmazzák, vagyis képi elem is megjelenik az írásos elem mellett. Mindkét elem önállóan is alkalmazható. Az írásos elemnek mindenképpen olvashatónak kell lennie! Ezért is fontos, a megfelelő betűtípus kiválasztása. Olyan betűé, amely minket képvisel, minket fémjelez. Ugyanakkor, a grafikus elemnek is tükröznie kell a cégünket. Akkor éri el a logó a célját, ha már csak a grafikai elem, illetve csak a szöveges elem is bevésődött, ugyanakkor együtt is érvényesül.
Gondoljuk csak végig, ha a mobil telefontársaságokra gondolunk, csak itt Magyarországon. Azonnal egy jelet (vagyis egy grafikai elemet) és egy színt tudunk társítani hozzájuk. És a jel magában is, meg a névvel együtt is az eszünkbe juttatja  az adott szolgáltatót. 3 egyszerű, nem túl bonyolult rajzocska. Mégis jelentéssel bír.

Fekete-fehér vagy színes? Az a legjobb, ha mindkettőben érvényesül a tervezett logó, jól látható, vagyis használható így is, meg úgy is. Persze nem fontos színes logó, hiszen gondoljunk csak a fekete-fehér megjelenésre, ami nagyon is ütős lehet, s bizony itt hívatlan lenne egy színes logó. Azonban, ha már kialakított színvilágunk van, akkor érdemes a logónál is színekben gondolkodni! Persze nem túl sokban!

Határozzuk meg a koncepciót! Mi legyen az, amit a logónak sugallnia kell a cégről? Válasszuk ki azt a formát, elemet, tárgyat vagy szimbólumot, ami a cégre utal. Ami a céget jelképezi, tükrözi mind azt, amivel a cég foglalkozik.

A logók típusai

A fentiekből következik, hogy 3 féle típust különböztetünk meg:

  • Ikonikus logó– a logót egy forma szimbolizálja. Lehet szimbólumlogó (általános szimbólumot használ, amely mindenki számára ugyanazt jelenti pl. vöröskereszt) vagy grafikai logó (tetszőleges grafikai elemmel).
  • Szöveglogó– a logó a cég neve (névlogó) vagy a név rövidítése (rövidítéslogó), a jellegzetességét pedig a betűtípus adja. 
  • Vegyes logó– a képi szimbólum és a szöveg írásmódja közösen adja a jellegzetességet, felismerhetőséget. 

A kevesebb sokszor több a logótervezésben is! Ne vigyük túlzásba ezt sem. A túlságosan nagy, bonyolult vagy éppen cizellált grafika még nagy méretben mutat is, de nem igazán A4-es oldalméretben fogjuk használni vagy alkalmazni. Így el kell képzelnünk kicsiben, nehogy egy paca legyen belőle csupán. Nézzük meg, mondjuk egy névjegykártyán. Hiszen, a névjegy az első benyomás megteremtésének eszköze. Ha ott mutat, akkor nagy valószínűséggel máshol is. 

pr-webdesign

Designerként a legjobbat nyújtani abban, hogy mind az, amit Te képviselsz a lehető legszebben és legegyértelműbben jelenjen meg.

Funkciók

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Rólam

Design

Kliensek

Galéria

Social Media

© 2023 Created with Royal Elementor Addons